|

Hosszas keresgélés után találtam rá az első használható manga (japán képregény) olvasóra iOS operációs rendszerhez, mely a Manga Storm névre hallgat. Ha a funkciókat nézem, akkor ez magasan kiemelkedik a többi hasonló alkalmazáshoz képest, ugyanis az ingyenes változata is tökéletesen használható.
Az első szempont számomra az, hogy ha elkezdek olvasni egy mangát, akkor tudjam, melyik résznél tartok, így ha később folytatni akarom, ne kelljen a teljes listát végigpróbálgatnom. A Manga Storm ennek a célnak tökéletesen megfelel, lehet követni, melyik van letöltve, és melyiket olvastuk el, vagy éppen hanyadik oldalnál szakítottuk félbe.
A második, ami még fontos, hogy előre le tudjam tölteni a részeket, hiszen nem vagyok mindig Wi-Fi közelben, és a mobil internetet nem erre akarom elhasználni. Sajnálatos módon az ingyenes verzió ebben korlátoz, ugyanis maximum 10 részt tölthetünk le előre. Ezt ki lehet küszöbölni, ha In App Purchase-ben megveszed a teljes programot 3 Euróért.
És ezen kívül még van benne egy kényelmi funkció, ami az összes hasonló alkalmazásba megtalálható, de azért fontos megemlíteni: ha egyik képregény megtetszik, akkor azt hozzá lehet adni a kedvencekhez, így nem kell keresgélni.
Nekem nagyon a szívemhez nőtt a program az egyszerű használata, és átlátható kezelőfelülete miatt. Aki szeret mangát olvasni, és még nem találta meg magának az ideális alkalmazást, annak mindenképpen megéri ezt is kipróbálni.
|