Hogy ennél a játéknál mi lehetséges? Kijelenteni róla, hogy a világ legnehezebb játékával van dolgunk. Az egyik legsikeresebb iPhone-on eladott applikáció, már elérhető az Android felhasználók számára is.
A játék során egyetlen feladatunk van: irányítani a kis narancssárga kockát. Ennek a módja a képernyő megérintése, amelynek hatására a kockával ugrani tudunk. Na de mi elől kell ugrálnunk? A válasz nagyon egyszerű: egyrészt az utunkba kerülő tüskék elől, másrészt a pálya egyes obejktumaira fel kell tudnunk ugrálni ahhoz, hogy befejezhessünk egy adott pályát. Mint az elején is írtam: egyáltalán nem könnyű, szinte mindenkinek kihívást jelenthet! Márcsak azért is, mivel egyetlen hibát is vétünk, már repülünk is vissza a pálya elejére, bár ez a gyakorló módban kicsit módosul annyiban, hogy van pár mentési pont, de élesbe azokat is el lehet felejteni.
Ajánlom mindenkinek a játékot és főleg azoknak, akik tényleg egy kis kihívást keresnek. Hajár-hajrá!